Saturday, July 6, 2013

Bemutatkozik az Anchorless Bodies

Ismét horogra akadt egy hazai banda, ezúttal az ANCHORLESS BODIES egyenesen Miskolcról. Néhány kérdést nekik is feltettünk róluk és arról a zenei közegről, melyben élnek és dolgoznak. Kérdéseinkre Pap Márton, a csapat énekese reagált.


Hivatalosan alig múlt egy éves a zenekar, így történelmi jelentőségű mérföldkövekről nehéz lenne beszélni, mégis mik az Anchorless Bodies eddigi működéséből kiemelendő történések a megalakulástól napjainkig? (…megspékelve a legamatőrebb kérdéssel: kik alkotják személy szerint a bandát, és hogyan futottatok össze és született meg a zenekar)
Pistit a dobosunkat leszámítva mindannyian zenéltünk már valahol, különböző metalcore és egyéb zenekarok maradványaiból jöttünk létre. A gitárosok Milán és Alex, korábban a My Fears From The Silence zenekarból lehetnek ismerősek, a basszusgitáros Ádám pedig a Raze To The Ground és Sky Above Heroes sorait erősítette. Jómagam szintén ez utóbbiban gyilkoltam a hangszálaimat, de részt vettem egy progresszív metal projektben is (Formal Logic), valamint egy ideig a már említett My Fears From The Silence-ben is kisegítettem. A közös koncertek és az azonos érdeklődés tehát összehozott minket és miután az előbandák beadták a kulcsot, megszületett az Anchorless Bodies. Nem voltak konkrét elképzelések az irányvonalat illetően, de mindannyian tudtuk, hogy mást szeretnénk játszani, mint eddig. Az első pár próba alkalmával nagyjából ki is jelöltük a követendő csapásvonalat és azóta is azon haladunk kisebb-nagyobb kitérőkkel. 
Az elmúlt egy év sok próbával és koncertezéssel telt, igyekeztünk elérni a közönséget, megmutatni, hogy itt vagyunk. Hamar rájöttünk azonban, hogy felvétel nélkül nem móka a fellépés (maximum nekünk : ) ), úgyhogy tavaly stúdióba vonultunk és felvettük az első három számos kislemezünket, mely a Years címet kapta. A jelen interjú apropója pedig a nemrég felvett második kiadvány, a The Remedy Process. Ez a kiadvány szintén három számot tartalmaz és a gyulai No Silence stúdióban vettük fel, óriási pacsi Siminek a munkájáért, kiemelkedő a hozzáállása és a szakértelme.

Eddig két EP látott napvilágot tőletek egyenként 3 dallal ráadásul rövid időn belül. Mi a 'Years' és a 'The Remedy Process' története? A két kislemez külön kezelendő, vagy "folytatásról" van szó?
Nos, az első anyagon égett bennünk a tűz és mihamarabb meg akartuk csinálni a bemutatkozást, ami ahhoz vezetett, hogy a legegyszerűbb útját választottuk a felvételnek és egy miskolci stúdió szolgáltatásait vettük igénybe. Kevés volt a rendelkezésre álló keret, így a végeredmény természetesen nem lett olyan amilyet előzetesen elképzeltünk, ami elég hamar generált igényt egy új felvételre részünkről. Személy szerint imádom a Years dalait és pont ezért bosszantó, hogy nem kapta meg az őt megillető megszólalást és gondoskodást. Félreértés ne essék, imádom a zajos, koszos megszólalású és lo-fi bandákat, de ez a felvétel nem jó.:) Így hát amint megszülettek az újabb számok, elhatároztuk, hogy komolyabban vesszük a dolgokat és ellátogatunk Gyulára. Az eredmény szerintem magáért beszél. 
Tematikailag egyébként nem kapcsolódik a két kislemez, illetve talán annyiban hogy mindegyik számunk hasonló hangulatokat jelenít meg, de nincs konkrét kötődés közöttük. Folytatásról talán olyan szempontból tekinthetünk rá, mint a zenekar természetes fejlődésének állomása.

Ti hogyan fogalmaznátok meg: miről szólnak a dalaitok? Kiknek szól a zenétek, kiket szeretnétek elsősorban elérni a muzsikátokkal?
Ez az a kérdés, amit – bár én írom a szövegeket – sosem tudtam konkrétan megválaszolni. A dalok mindig különböző hangulatok kivetülései, szó sincs összefüggő történetekről, kardozó lovagokról és gyilkolászó gonoszokról. Mindig az adott érzelmi állapotomhoz és a szám hangulatához legjobban passzoló, fogalmazzunk úgy, metaforák alkotják a szövegeket. Mindenki mást láthat bennük, eltérhetnek az értelmezések, ezáltal mindenkinek mást ad. Ami a megcélzott közönséget illeti, szeretnénk olyan embereket elérni, akik valóban a zenénket szeretik, és nem pedig azért hallgatnak minket, mert vonzódik valamilyen éppen divatos irányzathoz. A dalírás során is mindig a saját szájízünk szerint alkotunk, igyekszünk figyelmen kívül hagyni az aktuális trendeket. Természetesen ez nem lehetséges száz százalékosan, hiszen mindannyian szeretjük a mai bandákat, így tudat alatt is hatással vannak ránk. De konkrét másolásról szó sincs.
...és mi a helyzet a miskolci underground színtérrel? És úgy általában, mint fiatal banda: hogyan tudtatok beilleszkedni a hazai zenei életbe Anchorless Bodies-ként? Terveitek, céljaitok eddig teljesültek, elégedetted vagytok az eddigi fogadtatással?
Sajnos Miskolc a méretéhez képest meglehetősen szegény zenei élettel büszkélkedhet. Vannak zenekarok, akik folyton mozgolódnak és érdemes rá figyelni (Karst, Standby Gravity), de az infrastruktúra rendkívül kedvezőtlen. Koncertezésre alkalmas hely szinte nem is akad a városban, ha pedig mégis van ilyen, nem nézik jól szemmel az ilyen „rétegzenét”. 
A zenei életben betöltött helyzetünket folyamatosan igyekszünk javítani, célunk az aktív koncertezés az ország minden táján. Szeretnénk minél több emberrel megismertetni magunkat és számtalan kiváló zenekarral megosztani a színpadot. Tervbe van véve a póló nyomtatás, és ha minden jól megy, akkor hamarosan egy ultra-limitált példányszámú bakelitkiadást is megér a The Remedy Process.
Ha szűkítjük a színteret, akkor dallamos hardcore a Ti műfajotok. Mi a szitu szerintetek a magyar 'core zenével? Úgy tűnik, mintha manapság egyre többen váltanának "dallamos zúzásra" egy laza "melodic" jelzőt felvéve, mintha eltűnnének az oly divatos breakdown elemek, a szöveget tekintve pedig mintha mélyülne a mondanivaló (és ezzel egy időben gyűlnek a közhelyes dalszövegek). Szóval milyen irányba halad, vagy éppenséggel milyen irányba szeretnétek Ti vinni ezt a zenei irányvonalat?
Ha most a ’core zene alatt a svédelt metalcore hazai képviselőiről beszélünk, akkor szerintem ugyanaz történik itthon, mint külföldön. A divatos, unalomig ismételt sablonok puffogtatásában merül ki a legtöbb zenekar fegyvertára. Ez változatlan, mióta széles körben elérhető az internet és a külföldi hullámok begyűrűztek hazánkba. Jómagam imádtam a breakdown-okat, de egy pár éve iszonyatosan elcsépelt elemmé vált. A zenekarok nem csupán a dal dinamikáját és lendületét kiválóan elősegítő, jól elhelyezett breakdown-okkal operáltak, hanem jóformán ezerszer használt és baromi unalmas, ötlettelen csuga-csugákra építik fel a számaikat. Ezáltal szerintem sokak számára megszületett az egyértelmű út, miszerint elfordulnak az ilyen zenéktől és új irányvonalak után néznek. Ez történt velünk is, belefáradtunk a korábbi irányvonalakba, teljesen üresnek éreztük azokat. A melodikus hardcore viszont remek alapot szolgáltat a gondolataink megvalósítására. Persze nem vagyunk klasszikus értelemben vett melodikus hardcore banda, zeneileg mondjuk nem sok közünk van egy Life Long Tragedy-hez vagy korai Hopesfall-hoz, de a hangulat és hozzáállás amit ezek a bandák közvetítenek példamutató értékű. Igyekszünk tehát ezt az eszköztárat alapul venni és kibővíteni egyéb irányvonalakkal, melyeket imádunk. Így kerülhet bele post-rockos hangulatfokozás és screamo-szintű előadásmód a repertoárba. Ezáltal próbálunk többet adni az embereknek. 
A hazai zenekarok szövegeiről nem szeretnék nyilatkozni, mert egy-két kivételtől eltekintve sosem olvasom el őket és ezek alapján nem szeretnék általánosítani. 
Végül a második számú legunalmasabb kérdés: hol láthatunk Titeket legközelebb fellépni, nyáron merre lesztek hallhatók-láthatók?
Legközelebb július 20-án lehet elcsípni a bandát a Testify és a Lost In Capital társaságában, valamint július 27-én Budapesten az R33 klubban az Argentin Our Anger-rel és pár magyar zenekarral. Várunk mindenkit.

Monday, July 1, 2013

We are the hope, It's time for uprising! - Coldharbour Lane interjú













COLDHARBOUR LANE bemutatása kicsit furfangos téma, hiszen Dead by Tomorrow név alatt látta meg a csapat a napvilágot. Változatlan tagok, felállás és változatlan zúzás. Egy nagylemezzel a hátatok mögött (End of an Era), sőt még a 'The Uprising' kezdeti borítóján is a régi nevet feltüntetve most mégis a 'Coldharbour Lane' név alatt fut a projekt. Mi motivált Benneteket a névváltoztatásra?
A Dead By Tomorrow nevet kb. 4 éve kapta a zenekar, akkori fejjel még jónak tűnt, de az utóbbi időben meglehetősen sablonosnak éreztük már. Amikor megkérdezte valaki, hogy mi a bandánk neve, nem adtunk már rá olyan szívből jövő választ, mint pár évvel ezelőtt, úgyhogy jobbnak láttuk váltani. Eleinte úgy volt, hogy ezt az EP-t még a régi néven hozzuk napvilágra, aztán megdumáltuk, hogy igazából semmi értelme, ha egyikünknek sem tetszik már. Így lettünk Coldharbour Lane, ami egyébként egy londoni utcanév, amihez ugyan semmi történelmi dolog, gyilkosság, vagy mítosz nem kötődik, csak szimplán hangzatosnak találtuk és első hallásra beleszerettünk.
A korábbi nagylemezre talán ráaggatható a deathcore címke egy az egyben. Az új EP dalai mintha dallamosabb vonalat képviselne. De erre Ti tudtok válaszolni igazán: szóval milyen zenei stílusba pakolnátok be magatokat most, és mi a várható irányvonal a jövőben?
A The Uprising egy melodikusabb vonalat célzott meg, nagyjából kikoptak a breakdown-ok is a zenéből. Ha nagyon be akarnánk kategorizálni magunkat, talán a metalcore/melodikus deathcore vonalat mondanánk fő irányként, bár van olyan szám az EP-n, amiben egyáltalán nincsenek deathcore elemek, a vokálokon kívül. 
A jövőben még inkább ezt a melodikus vonalat szeretnénk erősíteni, és kicsit jobban elszakadunk majd a 4/4-től. Csak, hogy nagyjából érthető legyen, hogy milyen irányt céloztunk meg, fel lehetne hozni példának az ERRA zenekart. Az általuk képviselt stílus áll talán legközelebb a szívünkhöz. 
Egyébként íródnak már az új számok, egyelőre csak kezdetleges verziók, de már így is sokkal faszábbak, és összetettebbek, mint az eddigi anyagaink.
A ’The Uprising’ nem is oly régen jelent meg, három számot tartalmaz. Mesélnétek erről kicsit bővebben? Milyen koncepciót követ ez a több, mint tízperces kislemez? Milyen témát ölelnek fel a dalok?
Az albumborító és a booklet képei is egy-egy olyan jelenetet tartalmaznak, ahol a természet visszaveszi az uralmat, fellázad az emberek ellen. Innen is a ’The Uprising’ lemezcím. 
A szövegekben ennek a fellázadásnak egy leképzése jelenik meg, csak itt már nem az ember és a természet küzdelmén keresztül feszegetjük ezt a témát, hanem már általánosságban, a mi saját tapasztalatainkat vettük alapul. A minket körülvevő negatív dolgokból és a hétköznapi szarból való kitörést szeretnénk szimbolizálni ezzel az egésszel.
Kik nálatok a szerzők akár zenei, akár dalszövegek terén? Hogyan írjátok a dalokat, és mi alapján dől el, hogy mik kerülnek rá egy-egy lemezre? Hol rögzítettétek és kevertétek készre az EP-t?
A zenei téren mindenki kiveszi a részét a számírásból, ha mást nem, legalább ötlet és számösszetétel szinten, de a témákat a gitárosunk, Henki (Máthé Balázs) írja. Igazából a 2 kiadott anyagunk témáinak a 90%-a az ő fejéből pattant ki. A szövegeket Bálint és Dávid hozzák, de mind a zenei, mind a szövegi részt át szoktuk futni közösen is és ha valakinek nem tetszik valami, akkor addig alakítunk a dolgokon, amíg mindenki maximálisan elégedett nem lesz mindennel.  
A fennállásunk óta elmúlt 5 év során szerencsére eljutottunk oda, hogy több 100 témából tudunk válogatni 1-1 lemezre, úgyhogy azokból sosem volt hiány és egyre csak nő ez a szám. 
A lemez a FlagShip stúdióban került rögzítésre, Bodnár Attila irányításával. A felvétel nagyon jó légkörben zajlott. Attilának sok melója volt ezzel a 3 számmal, nem könnyítettük meg a dolgát, de végtelenül türelmes és segítőkész volt végig a munkálatok során. A keverés és a master is nála történt.



Milyenek eddig a visszajelzések a ’The Uprising’-ról?

Csak néhány napja látott napvilágot, de egyelőre szinte csak pozitív kritikákat kaptunk, az építő jellegűeknek ezek közül külön örültünk, igazából azokból tudjuk csak meg, hogy hányadán is állunk. Szóval egyelőre meglepően pozitív fogadtatást kapott a lemez. 
Megkerülhetetlen, hogy a névváltással is, de egy "sima" lemezkiadással is együtt jár néhány "járulékos" meló, mint például az ehhez kapcsolódó promóció, látványelemek, borító, miegymás... ezekért nálatok ki a felelős? Hogyan született meg az új CHL arculat?
A régi névvel elkövettük azt a hibát, amibe sok zenekar belefut, ha spórolni akar: nem profi dizájnerrel készíttettük az arculatot. A borítót is saját magunk fényképzetük, illetve végeztünk rajta utómunkát, természetesen azt sem a legprofibb módon. Tehát saját magunk készítettünk mindent, aminek nem lett túl jó vége, haha. 
A névváltás egyben új kezdetet is jelentett, többek között a dizájnok terén is. Kitaláltunk egy koncepciót, majd egy profi grafikushoz fordultunk, aki azóta a barátunk és egyik legfőbb szponzorunk is lett. A srác neve Alapi Zsolt, és Lowlife Prod. néven csinál nagyon király grafikákat különböző zenekarok számára. Ő készítette a logónkat valamint az albumborítónkat is, a youtube-ra felkerült anyagunkhoz a videót, a facebook dizájnt, illetve a később fizikai formában is megjelenő lemezhez a teljes bookletet, de készülőben vagy egy pólódizájn, illetve egy szöveges videó is az egyik számunkhoz. Ezúton is szeretnénk megköszönni az eddigi munkáját és csak ajánlani tudjuk mindenkinek!
Hangzó anyaggal elég jól álltok mindent egybe vetve, de mi a helyzet a koncertezéssel? Mi volt eddig a legnagyobb koncertélményetek? Van-e kedvenc haver-zenekar, akikkel bármikor szívesen nyomtok közös bulit?
A legjobb koncertélményünk az volt, amikor végre egyszer nem részegen állt színpadra Zoli, a gitárosunk, haha. Viccet félretéve: volt pár nagyon király koncertünk nagyon fasza és hálás közönség előtt, ezek a bulik nagyon sok energiát adnak nekünk a folytatáshoz, azokért a srácokért megéri csinálni ezt az egészet, akik rendszeresen lejárnak a koncertjeinkre és jól érzik magukat velünk. 
Eddig főként helyi és környéki koncertjeink voltak, illetve a Suncity Booking szervezett le nekünk egy szegedi bulit, ami nagyon profi volt és faszán is sikerült, csupa pozitív visszajelzést kaptunk a szegedi arcoktól.
Egyébként legtöbbször Pécsen játszottunk eddig a Dirt Not Buried zenekarral, akik a kezdetek óta támogatnak minket, legyen szó koncertszervezésről, vagy éppen kölcsön hangcuccokról, vagy bármiről. Velük bármikor szívesen nyomunk egy közös bulit, az idők során elég jó haverság alakult ki a két zenekar között és igyekszünk a lehető legjobban segíteni egymást.
Az előző témához kapcsolódva: hova és mikor induljon neki, aki felbuzdulva a kislemez hallatán élőben is szeretne találkozni veletek? Hogyan alakul az idei koncert-naptáratok? Milyen terveitek vannak a közeljövőre nézve? Esetleg külföld felé kacsingattok-e?
A nyarak sosem kedveztek nekünk, idén is eléggé szétszéled a zenekar, de azért pár bulit így is beiktatunk. Júliusra alakulóban van pár koncert Pécsen, ősszel pedig Csongrádra, illetve Pestre van szervezésben néhány buli. Egyelőre ennyi, a fix dátumok elérhetőek lesznek a hivatalos facebook oldalunkon, igyekszünk mihamarabb tájékoztatni mindenkit a koncertekről. 
Jövőre szeretnénk egy 8-10 állomásos Európa turnét a közeli országokban, ezek egyelőre még csak tervek, de mindenképpen rajta leszünk a dolgon.
Végezetül, mi az az egy mondat, amit minden rajongótoknak küldenétek most?
Mindenkinek köszönjük szépen az eddigi támogatást, és ha tehetitek, minél többször járjatok el koncertekre, ezzel is támogatva az underground bandákat!

Monday, June 24, 2013

"Nincs haza, nincs lélek, nincs szerelem" - bemutatkozik a PETOFI

Tüzesen süt le a nyári nap sugára, nem kétséges már a Petofi trúsága... no de, a béna vicceket félretéve, és elszakadva legismertebb költőnk, a páros rímek koronázatlan királyának munkásságától, fordítsuk figyelmünket egy nemrégiben debütáló banda felé, mely nem más mint a PETOFI. A zenekar egy ideje mozgolódik már a közösségi oldalán, de eddig mindig csak annyi információt leheltek ki magukból, amennyi fenntartotta az érdeklődő halandó kíváncsiságát. De most megérkeztek egyszerre két dallal is. Ezen alkalomból kértük meg őket, hogy meséljenek pár dolgot a bandáról és a munkásságukról. A válaszokat seperc alatt meg is kaptuk Lackótól, a csapat egyik gitárosától.


Új banda vagytok, de nyilván nem a nulláról és minden tapasztalat és előzmény nélkül látott napvilágot a már megjelent két számotok. Hogyan alakult a zenekar és kik a jelenlegi tagok, mit kell tudni Rólatok? Mikor is indult el az egész zenekar projekt, és milyen melók és erőfeszítések előzték meg a mostanra rendkívüli kiforrottságot sugárzó dalok megjelenését?

2012 telén Mezei Bence vokálosunk fejéből pattant ki egy hardcore banda verbuválásnak ötlete. Bena ezen felvetésével Tomasovszki Zolihoz ment és ketten kezdtek el agyalni a zenekar alapításán, a további tagok megkeresésén. Zoli felkért, hogy gitározzak velük, amitől egy kicsit megszeppentem, de igent mondtam. Úgy gondoltam, hogy ezt nem hagyatom ki. A basszusgitáros posztra Pór Péter bólintott rá. A dobosunkra hosszas keresés után találtunk rá Smid András személyében az Orion Dawnból.
Mindenki rendelkezik zenekari és közös baráti múlttal. Bena a Wait For A Mistake vokálos pozícióját bitorolta, Zoli a H.E.R.O. gitárosaként és dalszerzőjeként dolgozott, Petinek is voltak kisebb nagyobb akciói, Bandi jelenleg is az Orion Dawn-ban dobol, én a Shlimecore-ban pengettem.
2013 elején alakultunk meg és kezdtünk el próbálni, feldolgozásokat játszani és számokat összerakni. Otthoni körülmények között feldemóztunk három számot, hogy meg tudjuk hallgatni miként is szólalunk meg. Ekkor rengeteget gyakoroltunk, kipróbáltunk sok ötletet. A dalszövegek szépen lassan elkezdtek gyűlni és két dalunkra, elkészült a vokál. Sok nehézségbe ütköztünk, de sikerült megoldani ezeket és mindenki nevében kimondhatom, hogy meg tudtuk azt valósítani, amit elképzeltünk.

Nehezen lenne tagadható, hogy színtiszta magyar bandáról van szó - akár a dalszövegeket, akár a névválasztást nézzük. Biztosan sokan kérdezték már, nyilván nem véletlen: Miért is Petofi?

Újságíró kérdezi, hogy honnan a név, honnan a név, honnan a név? Most mindenki kérdezi, honnan a név honnan a név, honnan a név?” Bena előszeretettel parodizál hipster témakörökben, és a névválasztás is ennek a jegyében telt. Hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy ettől TRVEbbat nem kívánhat senki... Elsődleges szempont volt a feltűnő, könnyen megjegyezhető rövid név és a Kisfaludy Társaság, Petrovics és Plágium névötletek után döntöttünk a PETOFI mellett, cimboráink javaslatára. 
Imádjuk :3

Hogyan esett a választás a melodic hardcore irányzatra, volt-e valaha is kérdéses, hogy milyen stílusban játszotok? Mennyire érzitek hiánypótlónak az általatok játszott stílust hazánk zenei világában?

A stílus amiben játszunk annyira volt adott, hogy hardcoreos és koszos dolgot akartunk, de mi sem tudtuk pontosan mi fog ebből kisülni. Magyarországon kevés ilyen stílusú zenekar van, magyar dalszöveggel sem dolgoznak sokan ehhez hasonló műfajokban. Úgy éreztük angol dalszövegekkel nem tudnánk kellő módon kifejezni magunkat és nem akartunk mások által angolul már számtalanszor megírt dalszövegeket nyakatekert formában újraírni.

Hogyan készült a kislemezetek, hol rögzítettétek a nótákat, kiknek a keze van benne a végső eredményben?

Az EP-nket Nyíregyházán Pál Mihály stúdiójában a Fire Recordingban rögzítettük. A felvételek, a keverés a master minden az ő keze és füle munkája. Köszönet neki a remek munkáért és a mocsok soundért.


Hogyan születnek a dalszövegek? Ki az közületek, aki a "verseket" megírja?
 

A most megjelent két számunkból a Téltemető szövegét teljes egészében Bena írta, a Bányákat Peti költötte és az énektémát is ő találta ki. A Bányák végén lévő fiúkórus rész dalszövegét Zoli írta meg. Bena nagyon sok dalszöveget megírt már, amiket nagyon szeretünk, szóval azokból tudunk válogatni, de közösen is sokat dolgozunk a megfelelő szövegeken.
Ha éppen nem dalt írtok, zenét szereztek, stúdióztok, milyen más zenéket hallgattok? Vannak-e hazai és külföldi kedvencek, netalántán példaképek és inspiráló művészek?

A zenekaron belül szerteágazó az ízlésskála, de mégis megvan az a közös vonal mind magyar, mind pedig külföldi előadók tekintetében, amit nagyon szeretünk. Néhány példa: (While She Sleeps, Dead Swans, Defeater, Architects, Bring Me The Horizon, Deez Nuts, Heart In Hand, Téveszme, Orion Dawn, Hanoi, Subscribe, Idoru, Bobafett, Mr Klausz, Kis Grófó na és persze ByeAlex ) viszont ez csak töredéke annak a listának, amit valószínűleg oldalakon át írhatnánk.
A bemutatkozó anyagotok eddig nyitott fülekre talált. Hogyan tovább? Mire számíthatunk Tőletek? További stúdió anyagok, esetleg videó várható-e, illetve akinek nem elég, hogy fülesben bömböljön a zenétek, az hol találkozhat veletek fellépéseiteken?

Nyár végén szeretnénk kiadni az EP-nk második felét, ami további két számot jelent. Ezek után ősszel szeretnénk megkezdeni a koncertezést. A debütálást természetesen Nyíregyházán szeretnénk megcsinálni ezek után lehetőség szerint minél több helyen játszani az országban, hogy megismerhessen minket a nagyérdemű közönség.