Monday, September 23, 2013

'A Journey Home' interjú: 2 bemutatkozó dal és minden más amit a bandáról tudni kell

Nincs is nagyobb öröm, mint egy frissen alakult zenekart még az indulásakor "elkapni" pár szóra. Ilyen új banda most az "A JOURNEY HOME" is, mely két zeneszámmal robbantotta be magát a köztudatba egyik napról a másikra. Magától értetődik, hogy felkelti a hazai underground iránt érdeklődők figyelmét. Kérdéseinkre Adrián, a frontember válaszolt.












Szeptember elején tűntetek fel "hivatalosan" is a Facabookon mint zenekar, és a hónap végére máris itt van rögtön két demo felvétel is. Hogyan jött létre az "A Journey Home"? Nyilván nem az első próbálkozásotok, hiszen pár hónap alatt kész anyaggal rukkoltatok elő. Milyen zenei múlttal rendelkeznek a bandatagok?
A zenekar ötletét Gábor(bőgő) és én(Adrián(vokál)) vetettük fel nyári szórakozásnak aztán lesz ami lesz alapon. Danit (fő téma író) csak később kértük fel ,hogy vállalja el a solo gitáros szerepét szerencsére nem kellett sokáig győzködni (hehe:D). Danira Gáboron keresztül találtunk rá, ugyanis ők már régebb óta együtt zenéltek a szekszárdi iBand nevű zenekarban. Nekem se ez az első próbálkozásom én a Let the Water Rise nevű zenekar vokálosa voltam ezelőtt ahonnan rengeteg tapasztalatot szereztem amit próbáltam is itt hasznosítani . Közösen zenélni talán tavasz vége/nyár eleje fele kezdtünk ezzel a hármas felállással és mivel Dani és Gábor ezelőtt csak könnyű zenei műfajjal foglalkozott (Red Hot Chili Peppers stb. ) az első hetek a stílus megismerésével teltek el de még bőven van hova fejlődnünk! Viszont! a számírásban ez se gátolt meg és az első hónapban meg is írtuk a már megjelent "Past and Future , Heaven and Hell " c. számunkat, amit hallhattok is demo minőségben.
A hosszú bevezetés helyett azt választottátok, hogy belecsaptok a dologba és egy két dalos demo-setet dobtok nyilvánosságra rögtön az elején. Mit kell tudni erről a két dalról? Hogyan írtátok meg, hogyan sikerült felvenni és egy igen jó demo minőséget produkálni így elsőre?
Az eredeti tervünk az volt ,hogy egy bemutatkozó EP-vel indítjuk meg a bandát a nagy világban. Az EP lekorlátozódott 4 számosra és mivel már volt 6 kész számunk úgy éreztük, hogy a két "leggyengébbet" kiadjuk egyfajta ízelítőnek, hogy kicsit nagyobb port kavarjunk a kis album előtt. Igazából fele ekkora sikerre se számítottunk de reméljük, hogy a későbbi munkáink is hasonlóan tetszeni fognak a többieknek. A számokat többnyire közösen írtuk összeültünk kiötlöttünk valamit próbáltuk összerakni, hogy értelmes legyen, de például a "Homeland"-et Dani egyedül írta egy unalmas fél órájában, hát van érzéke hozzá :D  A felvételek amúgy egy Line6 UX1-esen keresztül történtek egy Ibanez GRG170-es gitáron szóval egyik se csúcs minőség de nekünk pont megfelel. Rengeteg időbe telt mire mind a 6 számot felvettük de csak sikerült, feltehetően továbbra is magunknak fogjuk felvenni de ez még a jövő titka.


Gyors indulás után mire számíthatunk? Mennyire mutatja be ez a két ízelítő szám a zenekar zenei irányvonalát? Metalcore banda vagytok mindenféle jelző és sallang nélkül, vagy várható némi kitekintés egyéb stílusok felé? Tiszta ének, szinti, popos vonaglások, kecskeáldozás akármi?
A stílusunkat nagyban jellemzik a kiadott zenék: főleg scream-elős metalcore hangzásra törekszünk de határokat nem szabunk. Igazából a számokat az alapján írtuk meg, hogy nekünk tetszenek és minket fejezzenek ki teljes mértékben. Pörgős, bulizós számok amikre képtelen vagy nyugton maradni. Próbálunk ezen a vonalon maradni maximum erőszakosabbak és gyorsabbak lesznek, de a metalcore keretein belül. A kecskeáldozásról még vitázunk.
Az oldalatokon írtátok, hogy egy kislemezzel is készültök, amely négy számot fog tartalmazni? Röviden: mikor, hol és hogyan? Egyszóval mire számíthatunk, mi az, ami miatt igenis izgatottan kell várnunk az EP-t?
Igen készülünk viszont most jön a rosszabbik hír: Aki kikeverte volna a számainkat sajnos idő hiányában nem tudott elvállalni minket így Németh Ákos segítségével próbálunk minél jobb hangzást adni a számoknak . Ettől függetlenül se akarunk félkész munkát kiadni és szívünket lelkünket beleadjuk az EP keverésébe, hogy tényleg a tőlünk telhető maximumot tudjuk letenni az asztalra (A 2 demo közel se a végleges hangzást tükrözi!). Az EP nem a kiforrott "A Journey Home"-ot fogja vissza adni, lehet nem ez a legjobb reklám, de ez az igazság, tényleg csak egy kisebb ízelítőt mutatunk magunkról (ami nem feltétlenül lesz rossz) de terveink szerint adományokból és spórolásból a későbbi kis lemezünket már profi kezekre szeretnénk bízni, profi számokkal.
Természetes, hogy nektek is fontos a nyilvánosság és a közönség elérése. Milyen taktikát dolgoztatok ki erre? Egy új zenekarnak nincs könnyű dolga betörni a telített és dinamikusan változó piacra. Milyen kommunikációs csatornákban hisztek leginkább? Közösségi média és az internet ereje vagy inkább koncertek és a személyes megjelenés?
Reményeink szerint az EP majd segít abban, hogy felfigyeljenek ránk és érdeklődjenek. Szeretnénk minél többet fellépni, de ehhez sajtó kell, ezért is csináltunk Instagram-felhasználót, YouTube csatornát, zenekari e-mail címet amiket mind meg tudtok találni a Facebook oldalunkon, amit gyakran frissítünk. Eddigi tapasztalataink szerint az internet nagyobb tömeget mozgat meg de a koncertek egy sokkal lelkesebb "hűségesebb" réteget vonzanak így mindkettőt fontosnak tartjuk e téren.
Hazánkban mely zenekarok szolgálnak nektek példaként minden tekintetben, vagy mely banda az, amire nyugodt szívvel rámondjátok, hogy "ez igen, ők aztán jól zenélnek és ismerik a hazai underground minden rezdülését"?
Kövezzetek meg de például itt megemlíteném a Claps for Carolinet ha zeneileg nem is annyira fogott meg de példaértékűnek tartanám azt amit elértek a hatalmas kitartásukkal. Az első EP után elég erős negatív kritikát kaptak mégse hagyták abba és most meg lehet nézni , amerikai és japán kiadókkal szerződtek le szóval számomra a kitartásuk példa értékű . De jó zenei téren kiemelném a : Coldharbour Lane-t és az Absolvedet én csak reménykedhetem ,hogy egyszer megközelítjük azt a szintet amit a srácok nyújtanak . Külön díjasom lenne a Hybrid Reality , Kulutácz Endre Lenhárd solo projektje, komolyan mi még 3-an se írtunk olyan számokat mint Ő egyedül :D
Angolul íródtak a dalok, a zenekaros oldalon egyelőre magyarul kommunikáltok; szerepel-e a terveitek között külföldi kalandozás, akár koncertek terén, akár a jövőbeni dalok terjesztésében/ értékesítésében?
Az ilyesmihez nem elég egy megyei vagy régió-szintű ismertség. Talán még az országos sem mindig, de elkötelezettek vagyunk és ha esély lesz egy ilyen szintű fellépéssorozatra, biztosak lehettek benne, hogy nemzetközi hírnévre is szert szeretnénk tenni.
Összefoglalva, aki érdeklődik a banda iránt, annak akkor legyen itt egy "menetrend": Ep megjelenés várható ideje és a legközelebbi koncertek időpontja és bármi fontos esemény a zenekar háza táján, amire érdemes figyelemmel lenni?
Most az EP-n és új számokon fogunk rendszeresen dolgozni konkrét dátumaink nincsenek , nem szeretnénk semmit elkapkodni, de egyéb meglepetések várhatnak titeket, merchek, koncertek kitudja? Szóval mindenféleképpen érdemes nézni az oldalt ha másért nem i,s a gyönyörű Artworkokért ami Alapi Zsolt ( Lowlife Prod ) munkája.

No comments:

Post a Comment